Turisztikai kiadvány

PANNONHÁT TÁJPARK

PANNONHÁT TÁJPARK harmóniában a természettel 2005.

Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása közös kiadványa

1.

Nagyrécse

 

A település az újkőkortól bizonyíthatóan lakott hely, első ismert írásos említése 1263-ból  való. A törökök többször földig rombolták, de újraépült. 1752-ben Inkey báró a Három királyok tiszteletére templomot építtetett. A szabadságharc idején – a néphagyomány szerint – a récseiek gerillaharcokkal zavarták Jellasics és Nugent tábornok utánpótlási vonalát, és részt vettek a nemzetőrség Mura menti védelmi harcaiban. A kilátástalan helyzet miatt Amerikába kivándoroltak emlékét az „Amerikai-kereszt” őrzi. A XIX. Század végén a romos templomot neoromán stílusban építették újjá.

PANNONHÁT TÁJPARK harmóniában a természettel 2005.

Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása közös kiadványa

2.

Nagyrécse 

 A volt Inkey-kastély ma Művelődési Házként működik. Inkey László honvéd tábornok síremléke a helyi temetőben látható, mely védett képzőművészeti alkotás. A kastélykertben számos fafajta, köztük idős fák, például egy többszázéves mamutfenyő él, valamint itt kapott helyet a Millenniumi park.

Természeti értékei közé tartozik a területén lévő védett 70 hektáros fás legelő, mely egyike a ma már megfogyatkozott számú, idős fákkal – cserrel, bükkel, kocsányos tölggyel, gyertyánnal, mezei juharral, vadkörtével – borított zalai legelőknek.

A turisztikai kínálat is fejlődött az elmúlt években. A település nyugati részén, közvetlenül a 7-es főút mellett található hangulatos fogadó rendezvényteremmel és lovaglási lehetőséggel várja vendégeit. A bacónaki hegyen falusi turizmushoz kötődő szolgáltatások igénybevételére és lovaslásra nyílik lehetőség.