Koronavírus megelőzése érdekében
Tisztelt Lakosság!
Nagyrécse Község Polgármestereként – a Képviselő-testület tagjaival egyeztetve – az alábbi döntésekről adok tájékoztatást:
A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében:
Minden intézményben (hivatal, bölcsőde, óvoda, védőnői és orvosi rendelők) továbbra is végezzük a gyakoribb takarítást és fertőtlenítést.
Az önkormányzati fenntartásban működő bölcsődénk és óvodánk egyelőre nem zár be, ugyanakkor megfontolásra javasoljuk azon bölcsődés és óvodás gyermekű szülőknek, akik meg tudják oldani gyermekük napközbeni ellátását, hogy ne vegyék igénybe az óvodai és bölcsődei ellátást. Ezt igazolt hiányzásnak tekintjük.
Természetesen felmerül az óvoda bezárásának lehetősége is, működésének ideiglenes szüneteltetése. Mindenképpen igyekszünk segíteni azokon, akik nem tudják megoldani a gyermekek otthoni felügyeletét, például ügyelet tartásával.
Konyhánk továbbra is ellátja alapfeladatát!
Kérem mindenki együttműködését, türelmét, ahogy mi is igyekszünk segíteni ebben a helyzetben minden érintettnek.
A legfontosabb, szüleink, gyerekeink, mindnyájunk egészségének a védelme!
A fenntartói döntésekről – amennyiben a kormányrendelet másképp nem rendelkezik – a szükséges tájékoztatást megteszem.
A Nagyrécsei Közös Önkormányzati Hivatal a hétfői napon fog külön tájékoztatást adni a személyes ügyfélfogadás szüneteltetésének bevezetéséről.
Horváth János az Általános Iskola intézményvezetője tájékoztatja a tanulókat és szülőket, hogy az iskola hétfőtől – a kormány döntése alapján – tantermen kívüli tanrendre tér át, a tanulmányokkal kapcsolatos információkat jövő héten fogják közzétenni.
Magyarország Kormánya által életbe léptetett rendkívüli jogrend alapján a külföldről hazaérkező személyeket hangsúlyozottan a megelőzés céljából arra kérik a hatóságok, hogy két hétre maradjanak otthonaikban, és ne menjenek közösségekbe.
Fontos hangsúlyozni, hogy jelen helyzetben a kormány által meghozott döntések, a jelenleg aktuális hatályos eljárásrend van érvényben, amely szerint egycsatornás kommunikáció szükséges, tehát csak a hiteles, a kormánytól származó információk érvényesek, helyben pedig a kormányt kizárólag a polgármester képviseli a mostani időszakban
Felhívom a lakosság figyelmét a továbbiakban arra, hogy kerüljék a zsúfolt helyeket, és a betegek látogatását is mellőzzék! A távolságtartás és a kézmosás az egyik legjobb módszer a vírus terjedésével szemben.
Fontos kiemelni, hogy a koronavírust érintő hírekkel kapcsolatban mindig valós információkat szerezzenek az alábbi elérhetőségeken:
Weboldal: https://koronavirus.gov.hu/
Telefon: 06 80/277-455, 06 80/277-456
E-mail: koronavirus@bm.gov.hu
Együttműködésüket megköszönve:
Laskai Béla polgármester